Top 5 EU-s Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program

Korábban már írtunk arról, hogyan tud eredményes pályázatot írni, amellyel külső erőforrásokat vonhat be projektje finanszírozásába. Most összegyűjtöttünk 5 olyan Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programot, amelyekre vélhetően 1-2 hétig tudnak pályázni.

Az elmúlt időszakban kifejezetten sok pályázati forrás vált elérhetővé a fejlesztési elképzeléssel rendelkező nyitott vállalkozók számára. Érdemes kiaknázni ezeket a lehetőségeket, ugyanis a Miniszterelnökség kommunikációja szerint a december elején megjelent 540 milliárd Forintnyi fejlesztési pályázatot további 460 milliárd Forint összegű forrás fogja még kiegészíteni.

Top 5 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP)

Amit érdemes tudni a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programról (GINOP)

A GINOP életre hívásának elsődleges célja, hogy a magyar gazdasági növekedés ösztönzőjeként szolgáljon, olyan operatív célkitűzéseken keresztül, mint a hazai foglalkoztatottsági ráta 75%-ra történő emelése.

Erre a célra pedig konkrét igény is van, hiszen a KSH novemberi adatai alapján Magyarország esetében a 15-64 évesek körében 2016 augusztus és október között a foglalkoztatottsági ráta 67,4% volt, így összesen 4.404.000 fő dolgozót jegyeztek.

Ez egy 2,5 százalépkontos növekedést jelentett, ami számszerűsítve 138 ezer dolgozóval többet jelent az előző év azonos időszakához képest.

Top 5 EU-s Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program

  • Kapacitásbővítés 5-25 millió forintig | GINOP 1.2.2.-16
  • Kapacitásbővítés 25-250 millió forintig | GINOP 1.2.1.-16
  • Kapacitásbővítés 10% önerővel, 30% támogatással, 60% támogatott hitellel | GINOP 1.2.3.-16
  • Vállalatirányítási rendszer bevezetése 1-24 millió forintig | GINOP 3.2.2.-16
  • Épületenergetika fejlesztése 6-100 millió forinting | GINOP 4.1.1-16

Ha szeretne meggyőződni arról, hogy vállalkozása alkalmas-e a fenti források megpályázására, akkor ide kattintva gyors pályázati előminősítést kérhet.

A kapacitásbővítő pályázatok rövid összefoglalása

GINOP 1.2.1.-16

Támogatható tevékenységek:
  • Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása
  • Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági – termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával
  • Infrastrukturális és ingatlan beruházás
  • Információs technológia-fejlesztés
  • A fenti új eszközök, gépek beszerzéséhez, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakításához kapcsolódó gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése
Támogatás mértéke:
  • 35-50%
Igényelhető összeg
  • 25-250 M Ft
Támogatás formája
  • Vissza nem térítendő
Támogatott pályázatok száma (várhatóan)
  • 150-250 db

GINOP 1.2.2.-16

Támogatható tevékenységek:
  • Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása
  • Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása, melyek célja a gazdasági – termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával
  • Információs technológia-fejlesztés
  • Online megjelenés: domain név regisztráció és hozzá tartozó webtárhely, honlapkészítés
Támogatás mértéke:
  • 35-50%
Igényelhető összeg
  • 5-25 M Ft
Támogatás formája
  • Vissza nem térítendő
Támogatott pályázatok száma (várhatóan)
  • 1000-2000 db

GINOP 1.2.3 -8.3.4-16

Támogatható tevékenységek:
  • Új eszközök beszerzése a fejlesztendő tevékenység végzéséhez
  • Új épület építése vagy meglévő épület átalakítása, felújítása, korszerűsítése
  • Új informatikai eszközök és szoftverek (hardver, szoftver) beszerzése, információs technológia-fejlesztés
  • Gyártási licenc, gyártási know-how beszerzése az új eszköz beszerzéséhez kapcsolódóan
Támogatás mértéke:
  • Akár 90% (Vissza nem térítendő és hitel összesen, kamat 2%)
Igényelhető összeg
  • Vissza nem térítendő támogatás összege: 5-50 millió Ft, (a projekt elszámolható önköltségének legfeljebb 30%-a lehet)
  • Kölcsön: 10-145 millió Ft
Támogatás formája
  • Vissza nem térítendő és hitel
Támogatott pályázatok száma (várhatóan)
  • 2500-5000 db

Érdemes megjegyezni, hogy a szabad vállalkozási zónákban nem csak termelő cégek pályázhatnak, hanem szolgáltatók is. Tehát, ha például van egy üzletünk, pályázhatunk eszközökre, informatikai fejlesztésre és akár napelemekre is, amiért még plusz pontot is kapunk, továbbá a projektköltségvetés egyes elemeire 60%-a támogatás is kapható.

Share This:

Egy hozzászólás a(z) “Top 5 EU-s Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program” bejegyzéshez

  1. Visszajelzés: Pályázatírás: Hogyan írjunk eredményes pályázatot? | Bisnode

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.